Nem kezdeném azzal a már oly megszokott kezdettel, hogy sokáig kerestem a megfelelő kábelt de nem találtam. Anno a Hi-Fi Magazin 4. Dimenzió cikksorozata nyomán kezdett érdekelni a kábelek saját hangja, többször elköteleztem magam a különféle kábelkonstrukciók, anyagok és márkák (hazaiak és külföldiek) mellett.
Sok esetben akár évekig is kitartott egy-egy irány, persze
megrögzött D.I.Y -er nem tud sokáig a fenekén maradni, ment az állandó kísérletezgetés a sajtó információk/tesztek, majd később az interneten olvasható audió fórumok olvasása nyomán, ahol mindig akadt valaki aki tudta a tuti megoldást. Idővel aztán rá kellett jönnöm, hogy olyan nem igen létezik, legalábbis mindenki számára biztosan nem. Az egyéni ízlés és a berendezések végtelen variációja mindig is ott lesz, nem beszélve az akusztikai környezet egyediségéről, mint a zenehallgatás egyik Achilles sarkáról.
Az eddigi tapasztalatok szerencsére azt mutatják, hogy minden rendszerből ki lehet hozni a maximumot, de ehhez a rendszerbe illő kábelekre van szükség, ami nem feltétlenül az abszolút értelemben vett legjobb hangú kábeleket jelenti, hanem olyanokat, amikkel a zenehallgató lánc egy szinergikus rendszert alkot. Ehhez próbálok a tudásommal hozzájárulni, remélhetőleg minél több zenebarát megelégedésére.
Válogasson az Audio kábel ajánlataiból! Ingyenes szaktanácsadással állok rendelkezésre!